HAW

Ahoy mindenkinek! Most a beharangozóval ellentétben nem a Road Subscribe Green Path Dystopia turnéról számolok be, hanem csak úgy blogolok egyet, mert már úgyis régen voltam errefele. 

Tehát ez a hétvégém kicsit más volt, mint a többi, mert barátosném elment haza, ezért rámszakadt három nap az egyedüllétben. Ami egyébként fura, mert mivel már jóideje együtt élünk, nagyon szokatlan, hogy nincs itt velem. Mondhatni szar. Nagyon egyébként. Örülök hogy holnap már jön haza. 

Na tehát rám szakadt a szabadság. Ezt úgy kezdtem, hogy péntek délután felnyaltuk a próbatermet, mert már akkora szemét volt az épületben -nem miattunk- hogy az már a jó ízlés határait jócskán túllépte. Még jó, hogy a budit valaki kitakarította valamikor mostanában. Ugyanis vannak olyan elemek, akik nem próbálni jönnek oda, hanem valakinek a valakije, és odajön inni. Általában 14-17 éves korosztály, aki kicsi ahhoz, hogy bevallja anyunak, hogy "megyek a kocsmába, majd jövök, és ha jót akarsz, akkor készítsd ki a hányósvödröt!" És szétszemetelik a helyet, és mindenféle gusztustalan dolgot művelnek. 

A szombatom az szokásosan kezdődött. Ha szombat, akkor fűnyírás. Megint lenyírtam a Centrtal Parkot. Aztán jöttem haza, hogy akkor nézzük a Salakmotoros világbajnokság svéd fordulóját. És igen, marhajó verseny volt, csak valamelyik nyomoronc a Sport TV-nél úgy gondolta, hogy muszáj a legizgalmasabb résznél átkapcsolni spanyol focira. Hát akkor mindenkit elküldtem a jó román kurva anyjába, és elmentem Haw koncertre. 

A Haw, (ejtsd: Hav) nekem egy hatalmas pozitív csalódás volt. Aki tudja, hogy most kikről írok, úgy sem kell bemutatni, hogy kikből is áll ez a zenekar.  Nem is akarok semmilyen párhuzamot az elődökkel kapcsolatosan felsorolni, mert teljes mértékben felesleges. Én nem vagyok oda ezekért a zenékért (tisztelet a kivételnek), de ez egy mocskosul meggyőző produkció volt. Egyben volt, fasza volt, és fontos volt számomra, hogy volt hangulata. Szóval riszpekt. 

Lett egy kedvenc nótánk, amikor Dávid előkapott egy banjo-t (ejtsd: bendzsóó) és előadtak egy olyan nótát, hogy elképzeltem, hogy ott vagyok a South Fork ranch-en kockás ingben, farmerban (kurvanagy övcsattal) és cowboykalapban, nézem a jóseggű tehenészlányokat, és azon gondolkodom, hogy a Riska ma 2 deci tejjel kevesebbet adott. És aggódom szegény egészségéért. Szegény kicsi Riska...

De aztán rájöttem, hogy még mindig a Garaboncziásban vagyok, ahol befogott orral kell budira menni, mert éppen valaki összehányta, és eltünt a varázs. De szóval mindenkinek ajánlom megéri. Még lett Hawos kitűzőm is. 

Buli után pedig ment a hülyeség. Egészen zárásig. Szóval elég sokáig maradtunk. Amikor kiléptünk, azon kaptuk magunk, hogy világos van. Ezért fogtuk magunk, és elindultunk haza. Azaz hogy csak indultunk volna, mert rájöttünk még Bazsival, hogy igyunk meg egy sört a Tisza parton. Na az még nagyon fontos volt... A Tisza partján szezámmagos száraz kiflit zabálva egy-egy sör társaságában dumáltunk, és néztük a napfelkeltét. Annyira romantikus volt, hogy elkezdtem csuklani. És nem tudtam abbahagyni.  7-re értem haza.

Még jó, hogy Anya várt enni 1-re. Nem néztem ki valami egészségesen. 

Délután pedig eldöntöttem, hogy menjünk kosarazni! Játszottunk is tök ismeretlen gyerekekkel 2 órát. Holnap garantáltan járókerettel tudok csak kimenni a budira, de nem baj, megérte. Sportolni jó! Ebből kell rendszert csinálni. 

A Haw-t meg egyébként valahogy úgy kell kiejteni, mint amikor az egyik Tom és Jerry részben Jerry beöltözik rögtönzötten indiánnak, amikor megpróbálja megmenteni a kanárit, és ráköszön Tom-ra, hogy HAW! (ejtsd: háo) :)))))))))

Most meg megyek aludni, mert rom vagyok.





írta: bpeter, 09-05-31 23:12 - címkék: és kategóriák: - Puszi valami? Hozzáfűznivaló esetleg?

Még nincsenek kommentek. ()

Szójjáhozzá, és hallgass Machine Head-et!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, szóval kérem, ne is próbálkozzon, mert verés lesz a vége! A linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk, mint minden más normális oldalon. Ezen felül kizárólag az Önök biztonsága érdekében kamerát helyeztünk el az Önök WC-jében, és fürdőszobájukban. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.